Sziklakert
A kertkompozíció egyik ékköve a sziklakert. Szinte minden általunk épített kertbe kérnek legalább egy sziklakertet. Bár szerkezete, felépítése egyszerűnek látszik – és ezért sokan maguk megpróbálkoznak az építésével – ahhoz, hogy a sziklakert igazán jól mutasson, tartós legyen, és a megfelelő növények kerüljenek bele, melyek jól is érzik magukat, ehhez sokrétű elméleti ismeret és gyakorlati tapasztalat szükséges. Ha lehet, tájolása a D-ihez közeli legyen, ez a legideálisabb, de bármilyen tájolású sziklakert megépíthető, csak a növényanyagot kell körültekintően megválasztani. A sziklakert alapvető építőeleme maga a szikla, más néven terméskő, amely valójában télálló mészkő. A mészkőnek valóban fagyállónak kell lennie, hiszen nincs annál szomorúbb ...
Kerti tavak
A kerti tó a kert egyik legbonyolultabb, legösszetettebb objektuma. Jó minőségben való tervezését, kivitelezését csak több éves szakirányú tapasztalattal rendelkező kertépítő tudja megvalósítani. A kerti tó egyrészt műszaki létesítmény, szakszerűen kivitelezett alapozással – mely képes a vizet megtartani –, vízforgató és víztisztító berendezéssel, sziklakerttel. Másrészt viszont egy biológiai rendszer is, növényekkel, halakkal, algákkal; mely csak akkor képes tartósan működni, ha biológiai egyensúly áll fenn az összes alkotó organizmus között. Ezt az egyensúlyi helyzetet csak egy tapasztalt kertépítő tudja megvalósítani. A tó kivitelezésének folyamata: A létesítendő tó helyéről kiszedjük a földet, és nagyjából kialakítjuk a tómedret. Nagyobb méretű tavak kivitelezésénél a tó medre ...
Automata öntözőrendszerek
Az automata öntözőrendszerek kivitelezése, mint ahogy azt már az öntözőrendszer tervezés részben is leírtuk, minden esetben terv alapján történik. Az öntözőrendszer építésénél többféle márkát használunk, mivel az elmúlt évek kivitelezési tapasztalatai rámutattak, hogy mely gyártók milyen alkatrészekben erősek. „Öszvér” rendszereket építünk, így az elérhető legjobb minőséget tudjuk produkálni. Az öntözéstechnika kivitelezési lépései a következők: Földmunka, árokásás az öntözőrendszer föld alatt futó öntözővíz csöveinek, illetve a mágnesszelepeket bekötő elektromos vezetékek részére. Ilyenkor ássuk ki a mágnesszelepek dobozának a helyét is. Összeszereljük az úgynevezett „osztót”, mely sorrendben a következőkből áll: főelzáró golyóscsap, központi hálós szűrő, Dura jellegű elosztó szerelvények (T, L és keresztidom), ürítő golyóscsap, ...
Általános tudnivalók
A kertfenntartás a kert szempontjából ugyanolyan fontos művelet, mint maga az építés, hiszen a leggondosabban megépített, leggyönyörűbb kert is hamar tönkremegy, ha nincs szakszerűen kezelve. Bár a köztudatban a fenntartás gyakran úgy jelenik meg, mint fűnyírás és sövénynyírás, valójában a jó kertfenntartó szakember ismeri a metszési eljárásokat, komoly növényegészségügyi, növénykórtani, valamint rovartani ismeretekkel rendelkezik; ismeri a kertben használatos vegyszereket, kemikáliákat. A kertfenntartást rendszeressége, gyakorisága alapján két fő csoportba sorolhatjuk: Egyszeri kertfenntartás: Komplett kertszervízt jelent, melyet általában kora tavasszal, márciusban, legkésőbb áprilisban végzünk. Kollégánk végigjárja a területet, és felméri, hogy a tél milyen esetleges károkat okozott (töréskár, fagykár), illetve végignézi a kertet és ...
KERTÉPÍTÉS, KERTFENNTARTÁS KEDVEZŐ ÁRON 06-20-337-4717
Referenciákkal és garanciával, okleveles kertépítész-mérnök és csapata vállalja:Kertek, parkok, tetőkertek tervezését, kivitelezését, meglévő kertek javítását, átalakítását:
- fakivágás, bozótirtás, tereptisztítás
- földterítés, tereprendezés
- kerti építmények kialakítása (burkolatok: kerti utak, járdák, teraszok, kocsibeállók; lépcsők, támfalak)
- sziklakertek
- kerti tavak, patakok, csobogók
- automata öntözőrendszerek tervezése, kivitelezése, már meglévők bővítése, javítása
- teljes körű növényültetés (fák, cserjék, örökzöldek, évelők, egynyáriak, mediterrán növények)
- gyepesítés (gyepszőnyeg rakása, fűmagvetés)
Kertek, parkok fenntartását, javítását, gyógyítását:
- dísz- és gyümölcsfák metszése, gallyazása
- dísz- és gyümölcsfák permetezése, gyógyítása, kártevő-mentesítése, növényvédelem
- sövénynyírás
- gyepszellőztetés, tápanyag utánpótlás, trágyázás és fűnyírás
- növénypótlás, kertgyógyítás