Kerti tavak
A kerti tó a kert egyik legbonyolultabb, legösszetettebb objektuma. Jó minőségben való tervezését, kivitelezését csak több éves szakirányú tapasztalattal rendelkező kertépítő tudja megvalósítani. A kerti tó egyrészt műszaki létesítmény, szakszerűen kivitelezett alapozással – mely képes a vizet megtartani –, vízforgató és víztisztító berendezéssel, sziklakerttel. Másrészt viszont egy biológiai rendszer is, növényekkel, halakkal, algákkal; mely csak akkor képes tartósan működni, ha biológiai egyensúly áll fenn az összes alkotó organizmus között. Ezt az egyensúlyi helyzetet csak egy tapasztalt kertépítő tudja megvalósítani.
A tó kivitelezésének folyamata:
A létesítendő tó helyéről kiszedjük a földet, és nagyjából kialakítjuk a tómedret. Nagyobb méretű tavak kivitelezésénél a tó medre lépcsőzetes kialakítású lesz, mert a később betelepítendő vízinövények más-más vízmélységet igényelnek. Az első lépcső a leendő vízszint alatt 10 cm-rel létesül, ez az úgynevezett mocsárzóna. A második lépcsőfok a vízszint alatt 20-40 cm-rel húzódik, ez a sekélyvízi zóna. A harmadik szint maga a tó legmélyebb része, a mélyvízi zóna, mely 60-150 cm mélységben szokott létesülni.
A kitermelt földet közvetlenül a tómeder mellé szoktuk felhalmozni, mert a későbbiekben az ott létesítendő dombon sziklakert, benne csobogó, patak és kis vízesés alakítható ki. A kialakított tómedret, amennyire lehetséges, megszabadítjuk a kövektől, és a kiálló gyökerektől. Homokot terítünk a mederbe, egyenletesen 5-10 cm vastagságban. Geotextíliát terítünk a homokra, úgy, hogy azt a tómeder szélein minden irányban 50 cm-rel túllógatjuk. A geotextil védi a tófóliát a később esetleg benövő gyökerek ellen. Beterítjük a tófóliát úgy, hogy a szélét legalább 50 cm-rel túllógatjuk a tómedren. A tófóliát ezután földdel és kövekkel lehorgonyozzuk, hogy ne tudjon elmozdulni, lecsúszni.
A tó melletti dombon sziklakertet alakítunk ki, csobogóval, patakkal, vízeséssel. A patakmedret ugyanolyan fóliás megoldással készítjük el, mint magát a tavat. A tóba vízforgató szivattyút telepítünk, melynek teljesítményét a tó adatai alapján tervező kollégánk határozza meg. Mivel a szivattyú árammal működik, így áramforrásról is gondoskodni kell. A szivattyú nyomó oldalára csövet rögzítünk, ezt a tómederből a sziklakerten át a csobogóig vezetjük, ez táplálja a patakmedret, melyből a víz a vízesésen keresztül ismét a tóba jut.
A tó vizének tisztántartása érdekében mi tavi szűrőt szoktunk javasolni a Megrendelőnek, ez a berendezés szűrőbetéteivel (zeolit, habszűrő, UVC fény) tökéletesen megtisztítja a vizet. Ezt a berendezést, vagy a korábban már említett tószivattyú csövére kötjük, a csobogó elé, vagy külön kört létesítünk a részére, saját szivattyúval és csőrendszerrel. Ez attól is függ, hogy mekkora a tó mérete. Nagy tó esetén külön rendszer javasolt.
A növényültetés a kerti tó esetében azért bonyolult, mert különböző igényű növénycsoportokat alkalmazunk. A sziklakertbe sziklakerti szárazságtűrő növények kerülnek, a vízpart mellé vízimitátor növények. A mocsárzónába mocsári növények, a sekélyvízi rétegbe vízinövények, pl. sások, a mélyvízi rétegbe mélyvízi növények, pl. tavirózsa kerülnek. A növényeket agyagos földbe ültetjük, növénykosarakba, ültető táskákba, a földfelületet és a tó medrét kaviccsal borítjuk, hogy a víz ne mossa ki a földet, és dekoratívabb legyen.
A tómeder kerületén lapos kövekből, vagy kavicsfelszórással érdemes kis utat kialakítani, hogy körbe lehessen járni, és a tavat minden irányból megcsodálhassuk. Érdemes megjegyezni, hogy ha állatok, elsősorban halak vannak a vízben, télen csak úgy lehet őket a tóban hagyni, ha annak a legnagyobb mélysége meghaladja a 80 cm-t. Ha ez nem teljesül, a halakat ki kell szedni, és a vizet télre le kell ereszteni.
Patakok
Kerti patakokat természetesen a tótól függetlenül is készítünk, a kerti tó részben már ismertetett fóliás, vízforgatós megoldással.
Csobogók
Az előzőekben említett technológiával, vízforgatós módszerrel építjük.




