Rólunk
1997-ben diplomáztam a Kertészeti Egyetemen, mint okleveles táj- és kertépítész mérnök. Ezt követően kerttervező mérnökként, illetve építésvezetőként dolgoztam nagy kertépítész beruházó cégeknél, ahol több éves gyakorlati tapasztalatra tettem szert. A nagyobb léptékű kert- és parképítések mellett másodállásban kezdtem el magánkertek tervezésével, ill. kivitelezésével foglalkozni.
2005 óta immár önálló vállalkozásban foglalkozom magánkertek és közparkok tervezésével, kivitelezésével Budapesten és a főváros vonzáskörzetében. Az eltelt évek folyamán olyan munkatársakkal dolgoztam együtt, akik saját szakterületükön nagy tapasztalattal és szaktudással bírnak, precíz, igényes munkát végeznek.
A kertek felmérését, a kerttervek készítését – mint okleveles tervezőmérnök – jómagam végzem. Az öntözőrendszerek tervezését és kivitelezését öntözéstechnikai akadémiát végzett és ennek végén szakvizsgát tett, több éves tapasztalattal rendelkező kolléga végzi. A kert épített elemeinek (burkolatok, szegélyek, támfalak, lépcsők, stb.) tervezését és művezetését építésztechnikus kollégánk, megépítését pedig több évtizedes gyakorlattal rendelkező kőműves kollégánk valósítja meg.
A kert kertészeti feladatait kertész szakmunkás kollégáink, ill. a csapatunkban gyakorlatukat töltő kertészeti egyetemisták végzik.